Kultsárné Kálmán Évi

Kultsárné Kálmán Évi

Életrajz:

Kultsárné Kálmán Évi vagyok, gyógypedagógus, csoportos fitness instruktor, kismama-torna
oktató, fitmummy tréner
A két kisfiam születése után jöttem rá, hogy szeretnék kismamákkal és kisgyerekes
anyukákkal foglalkozni, ezért elvégeztem az Önkéntes szoptatás segítői tanfolyamot, majd a
kismama torna oktatóit, hogy minél teljesebben tudjam segíteni őket.
Imádok tanulni, így folyamatosan képzem magam, fontos nekem hogy a legjobb tudásom
szerint tartsam az óráimat.
Világéletemben elégedetlen voltam a testemmel. Két gyermek születése után, folyamatosan
ingadozó testsúly mellett, úgy döntöttem inkább szeretem a testem, mint utálom. Büszke
leszek rá, hogy nap mint nap teszi a dolgát. Ez nem mindig sikerül, de a sport mint sok
másban is, ebben is segít. Szóval bármilyen testalkattal is rendelkezel, gyere mozogni és érezd
meg mi mindenre képes a tested érted!
Nagyon szeretek különböző eszközöket használni az óráimon. Kedvenc óratípusaim az
intervall zsírégető és a fitball alakformáló. Mindkét órán változatos feladatokkal tudjuk jól
átmozgatni és fejleszteni a testünket.Így vagy úgy, de a mozgás mindig fontos volt az életemben. Én azt vallom, hogy bármit is
hoz az élet a sport erőt adhat. Gyere és mozogj, ha kismama vagy ha szoptatsz és
regenerálódni szeretnél a szülés után, ha egész nap ülő munkát végzel, ha úgy érzed
súlyfelesleged van, ha erősödni szeretnél testileg-lelkileg.
Mozogj! Sportolj! Edz saját magadért, az egészségedért!
Hiszem, hogy egy kismama, vagy egy molett testalkatú ember és akár egy
nyugdíjas nagymama is lehet fitt!

Szakirányú végzettségeim:

• IWI – Csoportos fitness instruktor
• Fitness Akadémia – Kismama torna oktató
• Oriolus-Med – Kinesio-tape alaptanfolyam
• Oriolus-Med – Kismama taping
• Balance Medical Fitness Akadémia – Hegkezelés
• Almásy Mozgásakadémia – fitmummy Tréning
• Bene Máté Gerincakadémia – Gerinc és fitnesz alapképzés
• Császárvonal Workshop – Császármetszés és hegkezelés
• Balance Medical Fitness Akadémia – SMR (self myofascial release) a sport- és
mozgásszervi rehabilitációban
• Fitness Akadémia – Fitnesz életmód és táplálkozási tanácsadó
X