
Kiss Andrea
Életrajz:
Kisgyerek koromban többféle sportágat kipróbáltam, végül a jégkorong mellett döntöttem. Eredményes 17 évet tudhatok magam mögött, hiszen világversenyeken vehettem részt a női jégkorong válogatott tagjaként, ahol a világ legjobb 10csapata között is játszhattam. Ez alatt az idő alatt megtanultam, hogy milyen fontos a fizikai felkészülés és a terheléseket követő gyors regeneráció. Már a sportpályafutásom alatt tudtam, hogyha befejezem az aktív sportot,a tudásomat edzőként szeretném tovább adni. Ezért elvégeztem a Testnevelési Egyetem edzői szakát, majd folytatva a tanulást személyi edzői, majd sport-rehabilitációs végzettséget szereztem. Számomra nagyon fontos, hogy segítsem megszerettetni a sportot az emberekkel és egy vidám, jókedvű közösségben változatos edzésekkel elérni a kitűzött célokat. Fontosnak találom a gyakorlatok helyes kivitelezését és a kemény, erőteljes edzést. Tudom, hogy legnehezebb saját magunkat legyőzni, de segítek, hogy sikerüljön.
„A motiváció elindít, a megszokás mozgásban tart.”